Mindig megdöbbent, ha aktuális gazdasági vagy politikai botrányok során előkerülnek hanganyagok, lehallgatott telefon-és privát beszélgetésekről. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon kik és hány ember telefonját és irodáját hallgatják le na meg, hogy ki a célcsoport. Csak politikusok és cégvezetők vagy esetleg minden „érdekesebb” pozícióban dolgozó embernek számolnia kell ezzel? A gondolatok, kérdések most az amerikai lehallgatási botrány miatt jöttek újra elő. Az NSA (Nemzetbiztonsági Hivatal) és az FBI fülelt egy kissé újságírók mobiljában és elkapta e-mailjaikat. A felháborodás nagy volt, ám ha megvizsgáljuk az okokat, akkor talán megérthetjük, hogy miért kezdett vizsgálódni a terrorelhárítás. Minden az jemeni al-Kaida egyik akciójával kezdődött, aki fel akarta robbantani az egyik, Sana’a-ból, Jemen fővárosából, az Egyesült Államokba tartó repülőjáratot.
Az akciót a CIA sikeresen elhárította és a sajtó felé dementálta a kiszivárgott híreket egy készülő terrorcselekményről. A közvélemény nem tudott meg semmit és nem lettek folyamatban lévő nyomozások, titkos akciók sem veszélyeztetve. Több újságíró viszont saját kutakodásba kezdett és kapcsolataik révén kaptak infókat, hogy valóban akut veszély volt Jemenben. Megszületett egy-két cikk is a témában, amelyek megkongatták a vészharangot titkosszolgálati berkekben. Sajnos volt rá példa, hogy ügynökök neve, fotója kikerült a címlapokra és a világhálóra. Ez halálos veszélyt jelent az ügynökre és családtagjaira nézve, valamint mindenki másra, aki kapcsolatban állt vele. Gondoljuk csak el, a CIA operatív tisztje kiadja magát pl., olajkutató mérnöknek és kiépít Jemenben egy kapcsolatrendszert. Több helyi erőt be is szervez hírszerzői feladatokra. Nos ha kiléte lelepleződik, a helyi terrorszervezetek levadásznak mindenkit, aki akár csak kávézott vele a múltban, hiszen azt árulónak és amerikai kémnek fogják hinni. Ilyen esetekben, mikor sok ember élete és egy kiépített ügynöki hálózat védelme a tét, szerintem jogos, néhány ember alapvető jogait kissé korlátozni. Sajtó, szólás és alkotói szabadság a demokráciák egyik mutatója, ám néha pont ezek veszélyeztetik magát az államot és annak polgárait. Tudom, ez kissé szélsőséges példa, ám mint látjuk az élet produkálta. Valójában a telefonok lehallgatását és személyek megfigyelését komoly törvények szabályozzák és csak bírói vagy államügyészi engedéllyel lehet végrehajtani és csak akkor, ha fent áll egy komoly bűncselekmény megalapozott gyanúja. Még egy privátszemélyként is csak úgy vehetek fel egy maga és egy másik személy között folyó telefonbeszélgetést, ha a másik fél ehhez hozzájárul. Pl., egy jogi vitában a bíróság nem használhat fel egy trükkösen, titokban rögzített beszélgetést. Mégis megdöbbentően sok esetben kerülnek ki rögzített beszélgetések, amelyeket titkosszolgálatok vagy magánnyomozók készítettek. Ez sokaknál egy egészséges paranoiában csapódik le: „ne itt a telefonon, találkozzunk inkább személyesen…”, ugye mindenki belefutott már ebbe a mondatba, sőt szerintem legtöbbünk alkalmazta is. Ez mennyire jogos, ezt mindenkinek magában kell eldöntenie… Mint egy komoly cég top-managere óvatos lennék, hiszen ipari kémkedés, a konkurencia kíváncsisága ilyenkor benne van a pakliban. A nagy internetes kereső cégeknek, mint a „Google” bele kellett egyeznie, hogy terrorgyanú esetében az FBI-nak, vagy a Homeland Security-nak információkat kell kiadnia terrorgyanús személyekről. Persze ezt a terroristák is tudják és üzeneteiket vagy az internetet megkerülve, élőszóban vagy írásban futárok útján juttatják el egymáshoz, vagy e-mailjeikben nagyon kódolt szövegeket küldenek. A lehallgatás illetve a megfigyelés „magasiskolája”, amikor ügynökök bejutva egy lakásba vagy irodába egy speciális fóliát építenek be a computer billentyűzetébe, amely segítségével élőben nézhetik a gyanús személy írásos munkáit vagy elektronikus levelezését. Ezt az eljárást csak akkor alkalmazzák, ha a gyanúsított olyan tűzfallal rendelkezik, amelyik kizárja egy kémprogram telepítését. Mindezt a 2001 szeptember 11-ben elkövetett merényletek generálták, amelyet arab terroristák a New Yorki World Trade Center és a Pentgon ellen követtek el. George W. Bush 2001 október 28-án aláírta a Patriotic Act nevű törvényt Paragrafusai lehetővé teszi a rendfenntartó szervek számára, hogy bírói végzés nélkül figyelhessenek telefonvonalakat, e-maileket, személyes orvosi, pénzügyi és egyéb iratokat, 
valamint eltöröl több, az országon belüli hírszerzést korlátozó rendszabályt. Az amerikai állampolgárok nagy része ezt örömmel, vagy legalább is hallgatólagos beleegyezéssel fogadta, hiszen a törvény segíthet elejét venni hasonló terrortámadásoknak. Az Európai Unióban egy hasonló törvény kivitelezhetett len lenne, mind az állampolgárok ellenállása, mind az adatvédelmi törvények szigora miatt. Viszont tény, hogy a lehallgatásoknak hála még sok ezer ember életben van, mivel komoly terrortámadások tucatjait sikerült meghiúsítani titkosszolgálati módszerekkel. Műholdas megfigyelés, dronok (robotrepülők), rovar méretű távvezérelt lehallgató készülékek, vagy az ECHELON rendszer, igazából már alig van technikai határ, amelyet ne léptek volna át a megfigyelésre alkalmas szerkezeteket kifejlesztő cégek. Bár hétköznapi használatra készült mobiltelefonjainkat és iphonjainkat könnyen „ellenünk fordíthatják”. Az NSA képes bárkinek bekapcsolni iphonját és ezt lehallgató készülékként működtetni. SŐT !!! Bekapcsolják a kamerát is és ezáltal látják, hogy a készüléket használó hol tartózkodik és kinek a társaságában, a GPS pedig az egzakt koordinátákat is rögzíti. Az iphone-t sokan csak „spyphone-nak” azaz „kémtelónak” becézik. Én azt tartom, ha az országom biztonságát szolgálja, akkor hajlandó vagyok pár jogomról lemondani és nem zavar, ha ellenőrzik a híváslistám, vagy e-mailjeimet, hiszen nincs mitől félnem. Aki meg terrorista, vagy komoly bűnöző az igen is akadjon fel ezen a virtuális hálón.
Hír TV Globál Című műsor a témáról
