georgspottle

georgspottle

Lehallgatólagos beleegyezés

2013. május 21. - Georg Spöttle

drone.jpgMindig megdöbbent, ha aktuális gazdasági vagy politikai botrányok során előkerülnek hanganyagok, lehallgatott telefon-és privát beszélgetésekről. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon kik és hány ember telefonját és irodáját hallgatják le na meg, hogy ki a célcsoport. Csak politikusok és cégvezetők vagy esetleg minden „érdekesebb” pozícióban dolgozó embernek számolnia kell ezzel? A gondolatok, kérdések most az amerikai lehallgatási botrány miatt jöttek újra elő. Az NSA (Nemzetbiztonsági Hivatal) és az FBI fülelt egy kissé újságírók mobiljában és elkapta e-mailjaikat. A felháborodás nagy volt, ám ha megvizsgáljuk az okokat, akkor talán megérthetjük, hogy miért kezdett vizsgálódni a terrorelhárítás. Minden az jemeni al-Kaida egyik akciójával kezdődött, aki fel akarta robbantani az egyik, Sana’a-ból, Jemen fővárosából, az Egyesült Államokba tartó repülőjáratot.

Tovább

Hasis és terror történelem avagy a Hegy Öregje

assassin_1.jpg

Szinte naponta halljuk a terrorizmus szót, valamelyik híradóban. Robbantások, merényletek, emberrablás,… Széles palettán mozog a téma. Ha az angol nyelvű híreket nézzük a CNN vagy a BBC csatornáin, akkor gyakran megüti fülünket az „assassination” szó. Tudjuk ez az áldozat halálát jelenti, ergo valakit meggyilkolt az egyik szervezet. Viszont kevesen tudják, hogy a szónak köze van a hasishoz és Szíriához is. Hasis, arabul füvet jelent, ám, ahogy a magyar fűnek, az arabban is kettős jelentése van a szónak: ami a mezőn nő, és amit elszívnak. Egy szír legendát alapul véve összeköthetjük a hasist, a terrorizmust és az öngyilkos merényleteket:

Tovább

Kim mit tud Észak-Koreáról?

A gonosz tengelye, személyi kultusz, éhezés, atombomba, Rodong és Taepodong rakéták, amelyek Hawaiira és Colorado Springsre irányulnak (még szerencse, hogy nem tudják, hol van), egy jóllakott óvodás és csontvázfejű tábornokok, akik reszkető ujjukat a piros gombon tartják.” Valljuk be, mindenkinek ezek a fogalmak jutnak az eszébe, ha Észak-Koreáról van szó.

 

Tovább

„Intelligens bodyguarding”

Ha szóba kerül a személyvédelem, azaz a testőrmunka legtöbben vagy a celebekre vagy a sztárokra gondolnak, akik gyakran csak presztízsből tartanak „body guardot”. Ez a kívülállók szemében egy viszonylag egyszerűen strukturált hivatás látszatát kelti. Pedig a professzionálisan kiképzett személyvédőknél erről szó sincs. A nagydarab, napszemüveges testőrkép, a szakma elitjénél, már nem létezik. Több nyelvet folyékonyan beszélő, komoly katonai vagy rendőri múlttal rendelkező férfiak és nők a modern személyvédő szakemberek. Politikusok és üzletemberek mellett maguk is hivatalos személynek vagy üzleti bodyguard-movie-stills.jpgpartnernek tűnnek, mivel megjelenésük és kisugárzásuk erre utal. Ez a „láthatatlanság” teszi őket hatékonnyá. A védett személy nem tűnik fel már azzal, hogy izomkolosszusok kísérik mivel ez már figyelmet kelt, ám a testőrök folyamatosan felmérik a környezetet, ellenőrzik az irodát, szállodai szobát és minden feltételezett veszélyforrás esetében a védendőt  biztonságos távolságban tudják tartani ettől a valós vagy vélt rizikófaktortól. Ez történhet pl., a gépjárműben, amelyet állandó mozgásban tartva elérhetetlenné teszik a VIP-t, pl., egy agresszívabb rajongói tábor vagy éppen nemtetszését kinyilvánító tömeg esetében (ez utóbbi politikusok vagy ismert üzletemberek, bankárok védelménél merülhet fel).  Az intelligens testőrség az csapatmunka.

Tovább

Jogos(?) önvédelem

 jogos-onvedelem2.jpg

Az új alaptörvény magában foglalja a jogos önvédelmet és a magántulajdon védelmét. Ez valóban hatalmas jogi lépés Magyarországon, ám ha az esti híradókban valós esetekkel szembesülünk brutális támadásokról, mindenkiben felmerül a kérdés, hogy vajon én mit tennék ilyen helyzetben? Milyen messzire mennék el, hogy megvédjem magam vagy családomat?

Talán sokan emlékeznek a tavalyi esetre az Egyesült Államokból, amikor egy fiatal nőhöz törtek be, aki kisbabájával egyedül tartózkodott a házban, ám volt nála lőfegyver. A nő a rendőrség segélyhívó vonalán kért tanácsot egy ügyeletes rendőrtiszttől (szintén nő volt), hogy meddig mehet el saját és gyermeke védelmében?

Tovább

Hová tart Szíria? Harci gáz az al-Nusra kezében?

Quo vadis Syria

Flag_of_Jabhat_al-Nusra.jpg

A felkelők és Hafiz el Asszad elnök csapatai egymást vádolják a halálos sarin gáz bevetésével. Érdekes mód az ENSZ külön megbízottja, Carla delPonte asszony éppen azt tartja valószínűnek, hogy a felkelők vetették be a kormányerők ellen a harcászati gázt. Ez viszont komoly gondot okoz mindenkinek, aki ismeri a térség politikai és vallási erőviszonyait. A szekuláris, modern gondolkodású Asszad elnök, aki fellendítette az ország gazdaságát, turizmusát (Münchenen kívül itt is meg volt az Oktoberfest, sörrel és pereccel) soha nem okozott „fejfájást” a nyugatnak. Minden szalafista vagy más radikális szervezkedést csírájában fojtott el. A fiatal nők farmerban, tornacipőben, fejkendő és hidzsab nélkül járhattak a damaszkuszi utcákon. Mint turista szabadon és biztonságban mozoghattam, mind a négy alkalommal, amikor az országban jártam. Júdás háza Szaladin, szultán sírja és a Keresztelő Szent János fejét őrző is szarkofág az Omajád Mecsetben csak néhány az ott található „kincsek” közül. Ám ez már a múlt. Az al-Kaida radikálisai és az al-Nusra mudzsahedjei csak egy célt tartanak szem előtt: Szíriából egy a Koránra és a Shariára (iszlám törvénykezésre) alapuló Allah országát létrehozni. Az al-Nusra távolabbi célja a globális kalifátus, azaz egy világ, ahol mindenki konvertált az iszlámra és a szekuláris világrend megszűnt, minden alá van rendelve a Korán és Mohammed a próféta tanításainak. New York, London, Madrid vagy Boston már, megmutatták, hogy mire képesek a radikális hívők. Az elmúlt tíz évben ártatlan emberek ezrei haltak meg világszerte a terroristák pokolgépeitől vagy golyóitól. Ne de térjünk vissza a blogom elejére. Mi lesz, ha ezek a radikális muzulmán terrorszerveztek hozzájutnak a halálos szarinhoz, klórgázhoz és más vegyi netán bakteriológiai fegyverekhez a szír hadsereg arzenáljából vagy kutató laboratóriumaiból? Nagy valószínűséggel be fogják vetni az USA vagy szövetségesei ellen. A két dagesztáni fiatal megmutatta a szalafista csoportok gyilkos indulatát az Egyesült Államok ellen. Nyilvánvaló, ha nagyobb hatóerejű fegyverhez jutottak volna, mint a kuktákból házilag készített bombák, akkor azokat is szemrebbenés nélkül bevetették volna Boston békés lakosai ellen. Mi a jobb, egy diktátor, aki ha kell szövetséges, mint pl., az Irak elleni hadműveleteknél, vagy egy hatalmi vákuum, amelyet radikális, egymással konkuráló hadurak próbálnak betölteni. Ezt láthattuk már Szomáliában, Afganisztánban és Irakban. Szíria sem homogén, sem etnikai sem vallási szempontból. Sí ’ták, szunniták, drúzok, keresztények, zsidók élnek az államban. A keresztények elleni hadjárat már megindult a felkelők részéről. A 38 éves keresztény taxisofőrt, Andrei Arbashet, a felkelők lefejezték és tetemét kutyákkal etették meg. A három lefejezett keresztény kislány fotói is bejárták a világhálót. Döbbentem olvasom a politikai vitákat Brüsszelben, Londonban és Washingtonban, hogy a kormányok komolyan fontolóra veszik a felkelők felfegyverzését. Washington ezzel a saját húsába vág, hiszen ha a radikális muszlim csapatok legyőzik, Asszad elnököt, akkor egy újabb terroristafészket kapunk Izrael és Európa közvetlen közelében. A sí ’ta és az alawita kisebbségnek (Asszad elnök is alawita) van a legnagyobb vesztenivalója, hiszen az al-Kaida által támogatott al-Nusra csoport, amelyet Abu Mohammad al-Golani vezet, radikális szunnitákból áll. A szervezet kapcsolatot tart fent Aiman el-Zawahirivel is, aki sokáig bin Laden jobb keze volt az al-Kaidán belül. Sok az iszlámra konvertált és radikalizálódott német és brit fiatal ment már Szíriába, hogy csatlakozzanak a mudzsahedinhez (iszlám szabadságharcosok). Ám csecsen és afgán terroristák is fungálnak kiképzőként az al-Nusra táboraiban. Nem véletlen, hogy a zászlójuk megegyezik az afgán tálibokéval; fekete alapon a shahada, azaz az iszlám hit kinyilatkoztatása: la Illahu illa Allah wa ashadu anna Mohammed rasul Ullah (nincs más Isten Allahon kívül és Mohammed az ő prófétája). Ilyen zászló alatt kezdték meg a világörökség pusztítását Maliban is a radikális iszlamisták. Ergo nem szeretem ha oppozícióról, ellenzékről vagy a demokráciát kivívni akaró erőkről cikkeznek a lapok. Terroristákról van szó, akik ha teret nyernek, ellenünk fordítják a megszerzett fegyvereket és technológiákat.

Georg Spöttle

 

„Lájkold a lakásomat”

aa.jpg

„Fotók a nyaralásról kiposztolva 45 perccel ezelőtt Siracusaban. Az okos telefonnal azonnal feltölthetők a képek a facebookra, sőt az alkalmazások közt már a helymeghatározás is szerepel. Csak irigykedjenek a haverok otthon a munkahelyen, hogy milyen király Szicíliában. Lejjebb görgetve oldaladat már látom a szülinapi fotóidat, az ajándékokat (ékszerek, 3D-s TV), na meg van egy-két szép festmény, amit nagyid adott, mert legyenek csak nálad, hiszen olyan értékesek. Zsír a verdád is a bejárónál. Tudom, hogy a tied, hiszen kiposztoltad, amikor pár hónapja megvetted. Mindig is egy ilyen sportos kis Peugeot volt vágyam, de nekem pont a tied kellene…

Tovább

Lőfegyver otthon, pro és kontra

lofegyver.jpgNagy-Britannia és Németország mellett Magyarországon a legszigorúbb a fegyvertörvény. Ahhoz, hogy a civilek önvédelmi céllal lőfegyvert tartsanak maguknál, a jogszabályi előírások mellett alapos indok, vagy komoly fenyegetettség fennállása szükséges. Ez értelemszerűen nagyban csökkenti a lőfegyverekkel elkövetett bűncselekmények számát. Ám van hátulütője is a szabályozásnak; ha például valakire otthonában brutálisan rátámadnak, nincs komoly esélye arra, hogy megvédje családja és saját testi épségét, életét.

Tovább
süti beállítások módosítása